A nemlétező dolgok városa

A nemlétező dolgok városa

Legyél akárhány. Találkozunk a Gyerekkorban.
Egyszer csak mesét kellett írnom. Bár én ezt soha nem akartam igazán megírni. De amíg el nem kezdtem, olyan volt, mint amikor nagyon kell nevetni vagy sírni, de nem tudsz. Hát most hagyom, záporozzon, mint a tavaszi felhők zivatara, s ne állítsa meg senki és semmi. Punktum. A történet csak indok. Mögötte ott van egy láthatatlan Történet, ami a Szívem Meséje. Én erre vagyok igazán kíváncsi. Mit akar a szívem, akár tőlem , akár másoktól, akik elolvassák. A Titkos sztori a lényeg. És ezért feláldozok egy csomó ceruzát. A fák talán megbocsátanak, értük is szól picit ez a dal.
A szíved közepéről indul egy lépcső. Egy csigalépcső, fel. Fel az égig. Vissza nem lehet fordulni, tudod? Ha eljutsz önmagadhoz, megtalálod az Álmot. Ő tovább visz majd. Mindenkit máshova. Inlil Pille a szeleken suhanva. Ő diktálta nekem is. Aki harmadik nap visszatért a világba Fényként, tanítva a tanulóknak, hogyan legyél tiszta, és hogyan szárnyalj a szeretet Szárnyaló Madarával. Nézz fel. Ameddig ellátsz, oda el is érhetsz. Világokon keresztül tart az út. Ez itt a Föld? Egy helyen vagyunk? A mai napig nem tudom. Érzem, a Szabad Lelkek Köztársasága még nem telt meg. A kapu őre félelmeidből van gyúrva. Nem hatalmasabb, mint te, és nem is ostobább. Hisz pont az ÉN az. Az Elméd ezek a mechanizmusok működtetik, meg az a sok hőzöngés: győzelmeid mások felett. Bár ez is félelem. Nincs más valódi érzés csak a szeretet. Minden más csak a szerelem helytelen használata. De hogy ezt ne csak halld, hanem érezd is, neked is meg kell harcolnod az Őrzővel. Egyszer mindenki benyit az ajtón. Azt, hogy lángol minden, az is csak egy csapda. Csak akkor éget meg, ha elhiszed. Át kell menned a Tűzön. Míg tűz nem leszel te is. Ne csodálkozz. Ott ,akkor megtalálod újra a gyereket. Újra játszhatsz. Az átvisz mindenen. Az élet túlsó partjának túlsó partján állva. Dúdolva egy dalt a felhőbálnák alatt. Bármelyik dalt. Bármilyen irányba indulva el, odajutsz a Nemlétező Dolgok Városába. Hisz mindig is ott voltál. Ébredj!
Ott álltam előtte. Nem tudom hogy kerültem oda. A sziklabörtön legmélyére. Csak nézett rám. Izzottak a szemei. Láncai nem csörögtek, szikár volt,s a szakálla volt a ruhája. Felnézett a mennyezeten lévő pici ablakra, majd vissza rám. - Minden menjen a maga útján. Birodalmamban nem nekem kell mindent tudni, nekem csak az irányt. Hiszek a halálban. Ő ad erőt azzal, hogy akármikor jöhet. Hiszek az életben. Ez maga a kapu. Életem legnagyobb részét gyökerek közt töltöttem az odúban. S bármilyen kis résen homálylott be a nap, mind előtt ott állt egy kapuőr . A legmélyebb pillanatban is tudtam: király vagyok. És szabad. Csak meg kellett várjam, hogy a kétségbeesés elhozzon hozzám. Nem engem kell kiszabadítanod, hanem neked magadat. Nézz fel a plafonablakra. Szerencsére nincs rács rajta. De ezt csak a látvány miatt mondom. Amúgy mindegy. 30 év alatt megtanultam hogy kell kihussanni rajta. Először csak néztem a felhőket. S azt vettem észre a 2. év közepén – mutatott a falra, amit először strigulák, majd egyre bonyolultabb hieroglifák borítottak be. -hogy néha elmegyek egy felhővel. S azt látom, amit ő. Később már tudtam akarni is. Szabad vagyok. És te? - Úgy jöttem ide, hogy tudtam, nincs visszaút. Lelkem tele fájdalommal. Valamit kerestem mindig is, és most itt állok, és nem értek semmit. - Mit nem értesz, barátom?- kérdezte mély érzéssel a király. - Hogy miért vagy a gyökerek között, hogy mit keresek én itt, miért vagyok boldogtalan, és miért élek egyedül egy olyan bolygón, ami gyerekkoromben tele volt emberrel. - Miért vagyok a gyökerek között?
- Te raktál oda. Nem emlékszel? Hallatszott a szelíd válasza a királynak, és olyan erő sugárzott a szeméből, hogy a mesélőt kirázta a hideg. - De miért tettelek oda? Nem is emlékszem rá. Nem is tudtam róla, hogy vagy. Szakadt fel belőle a fájdalmas beszéd. - Nézz csak be a legmélyére nyugodtan. Tette homlokára kezét a király. Na kezdd! Ha szólok, térj vissza. A fekete spirál közepén van a pihenőhelye. Oda bujt el. A Kiskígyó, amióta megjelent, azóta nem a tudást keresi, hanem az áramlást. Együtt az összes madárral. A fény áramlásában. A tudás jön, csak úgy magától. Közben. S nem kell keresni. Nem ez a lényeg, csak segédeszköz. De előtte valami történt. Tisztán és világosan kirajzolódott. - Akkor taszítottalak le a trónról, mikor elkezdtem a tudást keresni. Nézett fel hitetlenkedve a mesélő a látomás miatt. - Mit tegyek? Most érzem minden gyökér engem fojtogat, és én voltam bebörtönözve egész életem során. - Most kezdőik a királyságod, barátom.

Tavasz
Tavasz
120.0 cm x
60.0 cm
olaj, vászon
Tél
Tél
120.0 cm x
60.0 cm
olaj, vászon
A nemlétező dolgok városa
A nemlétező dolgok városa
100.0 cm x
70.0 cm
olaj, vászon
Közép
Közép
120.0 cm x
60.0 cm
olaj, vászon
Nyár
Nyár
120.0 cm x
60.0 cm
olaj, vászon
Ősz
Ősz
120.0 cm x
60.0 cm
olaj, vászon