Átutazók

Átutazók Művészeti Egyesület

Átutazók Művészeti Egyesület

Az Átutazók Művészeti Egyesület 2002-ben alakult néhány nyíregyházi zenész, színész, fotó- és festő-művész támogatásával. Mit is jelent a csoport elnevezése? Átutazók vagyunk egy világban, ahol mindenki nyomot hagy, mindenki nyomot akar hagyni vagy mások nyomában jár. Ideiglenesség, átmeneti...

Asztalos József
Asztalos József

Tervezőgrafikus mivoltomnál fogva óhatatlanul bemerészkedett a digitális illusztráció a képzőművészettel kapcsolatos alkotásaimba. A nagy méretben printelt számítógépes- és szabadkézi grafikai kollázsok között mozgom és legalább akkora értékűnek tekintem a tipográfiát, mint a további grafikai elemeket. Személy szerint úgy gondolom, hogy valójában nem is igazán az alkalmazott technika a lényege az alkotásnak, hanem magának az alkotó folyamatnak a sürgető kitörése, amely terepet nyújt arra, hogy az érzéseim (akár magán-, akár társadalmi jellegűek), a hova tartozásom és a gondolatvilágom minél intenzívebb átsugárzását igyekezzenek kimerevíteni, adott pontban megfogva, ott tartva, kinyújtani a végtelenségbe. Ez paradoxon. Jelen esetben az „önmagam adása” megnevezés is erős túlzás lenne, mivel az alkotásokra leginkább az instabil jelző érvényes, tehát teljesen egy hajszálon függ az egész történet. Az alkotás folyamata következő kép írható le: külső behatás, beágyazódás, metamorfózis, emészthető szűrő. Többnyire ennyi. Nincs háttérben húzódó magasztos eszme, változtatni akarás…csak, mint például a kávé: a víz a bejövő infó, a darálék vagyok én, ahogy megélem, a szűrő pedig ahogy kivitelezem. Képeimnek nem szokásom címet adni – számomra egy igen kedvelt szerzőpárostól származó - idézettel szeretném nyilvánvalóvá tenni azt, hogy miért nem nevezem meg, jelölöm meg az általam készített képeket: „Vannak dolgok, amelyeket nem lehet elképzelni, de meg lehet nevezni őket. És miután nevet kaptak, megváltoznak, más lényegbe áramlanak át, és már nem felelnek meg a nevüknek, és akkor újra meg lehet nevezni őket, most már másképpen, és ennek a folyamatnak – az alkotás megbabonázó folyamatának – sosincs vége; íme itt a szó, amelyik név, és a szó, amelyik jelentés.” (Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei)

Bálint Mariann
Bálint Mariann

A képalkotás tiszta alkímia. A semmiből valamit teremteni, egy papírdarabból képet varázsolni misztikum. Még nekem is, alkotóként, pedig nap, mint nap tapasztalom magamban ezt a tünékeny, pulzáló folyamatot. Az önmegismerés egyik legszebb útját járhatom festőként, mert az alkotás során saját lelkünket feszítjük ki vászonként, hogy azon megpillanthassuk, miként válik egy értéktelen dolog felbecsülhetetlen kinccsé.

Boros Betty
Boros Betty

Ugyanolyan vagyok, mint Te. Ugyanúgy éltem az életemet, mint Te. Történtek velem csodák és tragédiák. Aztán jött egy érzés… és egy illat… A festékek semmihez nem fogható, lélekig hatoló titokzatos lehelete. Ez az illat megpecsételte a sorsomat. Négy évtizedesen festeni kezdtem. Azóta egy évtized telt el, s életem észrevétlenül a mandalaság köré szerveződött. Tanulás, tanítás, kutatás, fejlődés, kapcsolatok, élmények, vagyis maga a lüktető ÉLET vett/ vesz körül. Ma már bizonyosság számomra, hogy nekem a mandalaság az a fajta köldökzsinór, vezérfonal, mely a Teremtő Szent teréből ered. Ha mandalát festek, JELEN vagyok, rajta vagyok a JEL-en, melyen keresztül Ég és Föld Egy-be zeng. Olyan ösvény ez, mely valaha Fényesen létezett, csak az idők során el-Sötétedett. Hiszem, hogy a Szeretettel végzett bármilyen cselekedet által ez az ösvény újra Életre kel, Ragyogni fog és utazhatunk rajta mindannyian. A mandalaság elvezetett városok szeretet-mandaláinak elkészítéséhez, ősi magyar ünnepek fénymandaláinak létrehozásához, a világ számtalan országába, a Szentendrei Mandala Manuart Galériámba, a tanítványaimhoz, a megrendelőimhez, s általuk barátságok köttettek, alkotóközösségek alakultak, szerelem szövődött. Üvegre álmodott mandaláim a festékeken túl gyöngyökkel, strasszokkal, kristályokkal, ásványokkal rajzolódnak ki, ahol nemcsak a motívumok gazdagsága, hanem a háttér mélységének kialakítása is igen hangsúlyos. A térmandalák fénykötéssel kapcsolódnak a háttérhez, az ékszerek finom rezgésűek, az asztali térmandalák a privát terünk hangolásában vesznek részt, a kültéri mandalák nemcsak védelmezői otthonunknak, hanem a bentlakók lelkivilágának is tükrei. Mandaláim a világ megannyi tájára eljutnak, csakúgy mint itthon a Kárpát-medencében. A nyíregyházi házam az évek során alkotóházzá alakult, sokan lélekkórháznak nevezik, akinek dolga van arra felé, bátran lépjen be hozzám.

Botrágyi Károly
Botrágyi Károly

Ahogy maga jellemzi önmagát egy helyütt: „Az érdeklődésem figyelemmé, a figyelmem vonzódássá, a vonzódásom egy életre szóló elhivatottsággá vált”. Rajzait a mesék csipkéi jellemzik. Beszélő aprólékosság, mesei képszerkesztés és figyelemvezetés. Alkotásai által elbeszéli a sétákat kastélyok, várak, városok és falvak körül, díszkutak mellett néha fehéren hagyott kontúremberekkel, néha precízen kidolgozott, képzeletbeli vagy valós személyekkel. Alkotásain jelen van az épített környezet és az érintetlen környezet is. Hol egy ponterdőben bolyonghatunk, végtelen füvek, elhullott ágrészletek, de legfőképpen mesélő, burjánzó erdők ligetes csendjében. Hol pedig olyan városba képzelhetjük magunkat, ahol az égen autók, hajók, vonatok, repülő alkalmatosságok közlekednek, a Nap vigyázó korongja alatt. Rézkarcait, az akvarell és a rézkarcfesték pasztell színeivel teszi meseszerűvé. Mert bizony meseképek ezek!

Családi Krisztina
Családi Krisztina

Alkotásaimban a közvetlenül észlelhető, elgondolható és elképzelhető valóságsíkok harmonizáló szintézisére törekszem. A tapintható jelenségek felszín alatt egy plasztikus képzeletvilág összhangba rendezett összjátékából formálódik a látható valóság. Képeim forma- és színszimbolikája mind az egyetemes tudathoz való kapcsolódás eszközei. Mondanivalójával, kérdéseivel, szembesítéseivel közelebb visz legbensőbb önmagunkhoz.

Dankó Márton
Dankó Márton

Sokféle festői táj van a világon, de bármerre is járjon az ember, sose felejtse el, mindig van egy kiindulási pont. Ha ott nyitott szemmel jár az ember, kitárulkozhat hazánk szakrális világa. Hiszem azt, hogy az ember okkal születik valahova, ezáltal a feladata is oda kötheti. Az őseimnek mindig egy biztos hátország volt az a vidék, ahol élek. Ebben a szellemiségben próbálom megörökíteni ezeket a tájakat és az embereknek megmutatni, hogy az ősök misztikus nyomát még mindig őrzi a táj.

Forgony Mihály
Forgony Mihály

Valóság ez vagy álom? … A valóság egy álom, az álom egy valóság. Mindannyian Egy vagyunk. A végtelen tudat, mely megannyi nézőponton át szemléli, tapasztalja önmagát, maga sokszínűségét és nagyszerűségét. Egy meghasadt tudat személyiségei vagyunk, ami magából indul ki és magába tér vissza. Valójában hol vagyunk mi, hol van a bolygónk, hol van az univerzum? Mind a tudatunkban létezik. Minden, amit úgy hittük valóságos, illúzió csupán.

Gábor Zoltán Illés
Gábor Zoltán Illés

Kívánom, hogy életetek és álmaitok azon versengjenek, hogy melyikük szebb. Folytatás Vidéki motel kuplerájszomszédsággal A barna szemeket illetően A folyosón túl meztelen árnyak könnyű esti séta némi erőszakkal. Éjfélkor mindig elmozdul az asztal. Gróf Wieczesky bókol a rémült szobalánynak. Olykor még felbukkan Farkas Fivér s egy panziónyi csodát hint az éjszakába. Titkait elrejtem egy ölelésbe zárva, ha egy fáradt örömlány hazakísér. Holdnővér tócsában mossa az arcát, cserepes számon borszagú az ének, s reggel – ha még élek – beállok vitéznek versekkel szolgálva a patriarchát. A folyosón túl nincsenek árnyak szemhéjam alá benéz a nappal. Gróf Wieczesky elment a 6.10-es vonattal, s az utcán a lelkek versenyt kiabálnak. Elpattant a zsineges tavasz húrja izzadt ingű ablakomon átüt a reggel. A szemközti házban a lány, aki kedvel hasist szív a kuncsaft utáni búra. A közeli sínpáron szerelvény áll: indulni bárhová, két napot is várhat. S akasztott bohócok aszalt sorában megnyitjuk az Egyesült Mókagyárat. Majd eltáncol a nő is pezsgő sikátorneszben. Hol városnyi árulást vág zsebre a talány. S e kültelki bozótban gyufával játszik az arcra tükörfordított erényarány. A ragyás koldus után két utcával, hol kialudt neonlegendákat rugdos a táj csikorgó talicskáját tolva házal a nyilvántartott Lenin körúti Holdapály Egy-két emléket, mit kidobok ma neki zörögve fújnak el a házak közti szelek s egy pillanat még megáll visszainteni. A pillanat, melyben halkan megtörténtek.

Kiss Zsuzsanna
Kiss Zsuzsanna

Nem az a kérdés, hogy az ember tud-e repülni, hanem az, hogy mikor jön rá.

Kowalsky
Kowalsky

Szeretettel köszöntöm a kedves olvasót! Nem kívánok hagyományos ismertető szöveget felvonultatni, hiszen eredeti szakterületemen már oly sokszor és sokkal személyesebben kifejtettem az életről alkotott meglátásaimat, viszonyulásomat és indíttatásaimat. Ezúttal – és kivételesen – remélem, nem tűnik majd szerénytelenségnek, vagy önteltségnek önmagát idéznie az embernek, hiszen dalszövegekről van szó, melyeket egyébként is minden egyes koncerten újra és újra felidézek. Azért választom ezt az utat – mondjuk úgy a bemutatkozásra – mert meggyőződésem, hogy e rövid ismertetőben minden másnál tisztább és világosabb képet tud mutatni. Ekképpen mondhatnám tehát azt, hogy: Ekképpen mondhatnám tehát azt, hogy: vagy éppen azt ,hogy: és azt, hogy: és közös életünkről azt, hogy: Ahonnan jöttél elillan, Amerre tartasz sehol még. Az élet a kettő között van, A Sors furfangos ajándék. Születsz, hogy mesés álmokat építs De inkább leépülsz. Ott állsz egy sorban feladni Belehalni készülsz. Szeretlek, bármit tehetnél, Szeretlek-másképp mondani. Nem lehet. Nem is tudom miért, Szeretnél többet hallani. Bocsáss meg mindent magadnak! Hisz egyszer úgyis elévül. Semmi rossz nem tart örökké. Végül megszépül… Ha van amit meg kéne tenned, Ha valamit el kéne mondani Igen, minden seb begyógyul benned Van, hogy ideje van megbocsájtani, Mert valakit be kell, hogy engedj. 'S bár nem szégyen néha nem érteni De van, amit el kell, hogy engedj És van, hogy neked kell vitorlát bontani Mert sokmindent nem lehet De van, amit jobb még ma szavakba önteni Amíg van időd hozzá, a bölcsődtől a sírodig Mert van amit elég, ha rejt a szív mélye Akad, amit muszáj megosztani Amíg van időd hozzá, a bölcsődtől a sírodig. Most kell, hogy élvezd, amid van S nem várni, amid nincs! Most kell, hogy meghalld, amit kell, Meglátni minden színt! Most kell, hogy tényleg itt legyél, Mert többé nem jön el. Minden pillanat más, de pont azt ad, amit kell! Szedd, szét magad néha! Rakd össze megint jól! Mindegy, hogy szűz vagy nagyon léha vagy, Csak tudd azt magadról! Azt, hogy meztelen születtél És majd meztelenül mész. Semmit nem hoztál és nem viszel, Mindened az maga, hogy: ÉLSZ! Visszahoztam a tőled kapott világot, Ami megtanított élni, bár hiányzol. Már tudom szeretni nem azt jelenti, Hogy két ember egy igát von, Hanem a másikat biztatni, Repülni át egy világon…

László Rita Emőke
László Rita Emőke

…elmúlik… „…Sába királynője magához hívatta az udvari bölcset, s kérte jegygyűrűjébe véssen, egy olyan mondatot mely segíteni tud neki a legnagyobb jólét közepette is, hogy józansága megmaradjon; és a legnagyobb kétségbeesés közepette is, hogy kibírja. Kisvártatva – legnagyobb meglepetésére – érkezett is vissza az ékszer, melybe csak ennyit vésett a bölcs: elmúlik.” Sokszor segített már; remélem Nektek is fog.

Mihálka György
Mihálka György

Magyarországról származom. Egy ősi nép leszármazottjaként. Bennem őseim tudása, és itt most nem egyértelműen genetikai örökségről beszélek, hanem az Emberiség Szelleméről, ami az ősi kultúrákban magas fokon lángolt, ám napjainkban alig-alig pislákol. Ha a világon körbenézek, valódi ébredéseket látok. Aludt egy nép, egy földrész, egy faj. De most más idők járnak. Most akar újra fellobbanni, futótűzzé válni a Tudatosság Fénye, ami maga a Szerelem Forradalma.Már mindenki döntött, hova tartozik. Huszonhárom éves voltam, mikor először vettem ecsetet a kezembe. Pont így kezdődik minden szerelem. Arra korábban nem gondoltam, hogy épp ez lesz az eszköz, aminek segítségével megtalálom a kifejezés személyemre szabott, legtisztább módját. Az első képemet ösztönösen írtam alá, akkor tudtam meg, hogy festő vagyok. Életem fontos pillanatai közül az egyik. Ma már biztosan tudom, hogy ez is jelentett valamit. Akkor nyitottam ki az első „ablakomat.” A képeim álmokban születnek. „Álomvalóságnak” is hívhatom őket, ablakoknak, amelyeken át meglátható a végtelen világok némelyike. Azóta elmém tükre helyett a világot nézem, és a másik, az Álomjáró áthozza a csendet a túlsó partról. Nem keresem, hogy mi volt előbb, a kezdet vagy a vég. Csak egyszerű képzelője vagyok a széles-magas nagyvilágnak. Gyerek-tisztaságú lélek és lúdtalpakon járó mókás ember. Nem a felelősséget kerülöm, csak játszva szeretném vinni a mázsás terheket. Könnyedén, ahogy a szél viszi a levelet. Sokáig azt hittem a falevél vagyok,és nincs más dolgom, mint minél könnyebben ráfeküdni a szélre. Most már tudom, a szél ami vitt eddig engem,nem más mint a szándékom,és nem a sors. És nincs kisebb szándékom, mint a Szerelem Forradalma. Hogy a lelkeinkből álló Isteni Egység újra egy legyen. Vad csikó koromban Hittem. Mert a hit az egy híd. Csak átvezet innen oda. Nem nagy élvezet van ácsorogni a hídon, ha már látod a másik oldalt. Minden ablak amin kinéztem,ezt mutatta nekem. Most már érzem, ez a tudó állapot. Istentudó vagyok. Az életem, hogy Eggyé váljak a Létezéssel. Szerelem a Minden felé. A belső Mag teremtő ereje, hogy minden Születés gazdagítja a Nagy Művet. Ajtókon haladok egyre beljebb, majd a legbelsőn benyitok közétek, épp ide, ahol vagyunk most. Épp ide. Arccal mindig a Fény felé.

Mihálka Zengő Jázmin
Mihálka Zengő Jázmin

Mihálka Zengő Jázmin vagyok. 5 és fél éves vagyok. A felhők közül jöttem, mielőtt megszülettem. Kerestem magamnak házikókat, mindig nézelődtem, meg hogy kibe legyek majd. Állandóan feldobáltam a papucsát az égbe az embereknek. Otthon voltam a Felhő Otthonom után is. Azután aludtam, mindig jó történt. Mindig meglátogattam mindenkit, azt is, aki meghalt. Volt felhőbiciklim, meg felhőkocsim, meg angyalom, aki Mézíz. Az emberek szépek, meg az állatok is gyönyörűek. A fák is, mikor hozzám beszélnek, meg leadnak egy diót vagy gesztenyét. Semmi baj sincs, majd futok veled egy versenyt! Inkább nevess! Ezt üzenem mindenkinek, aki szomorú. Hát ennyi.

Nagy Lili
Nagy Lili

Megszülettem. Az oviba zenés műsor volt ma. A kutyákat szeretem, szeretem a nyalókát, meg a csokit, szeretem az állatokat, szeretem az ovit is, apát anyát, meg a barátnőimet, szeretek rajzolni, táncolni. Játszani is. A világ jó. Nincs benne baj. Csak jó.

Paszternák Zoltán
Paszternák Zoltán

Mozgó (animáció) és statikus formában is a munkám során, az elmúlt 15-20 esztendőben, szerencsésen kipróbálhattam magamat: Kreatív osztályok, zenei kiadók különböző szintjein, ahol kedvenc eszközeimmel dolgozhattam, úgymint grafika, animáció, fotó, videó, film, hang. Mint az X generáció gyermeke megkaptam az anyagot ...a műanyagot. Nem fa, nem fém, nem kő, nem természetes… ellenben mesterséges, amennyire csak lehet. Nagyon hasonló korszakunkhoz, amelyben élünk: gyakran értelmetlennek tűnő, gyorsan létrehozott, változó, nem hosszan tartó effektet létrehozó. Mindezek ellenére fogyasztható, leginkább egy cukormázas sütire emlékezteti a nézőt. De hogy mi van benne, vagy mögötte....az kérdéses. Mint a hősök, akik meg tudjak védeni a világot a pusztulástól, a gonosztól ...ez a sztereotipizált szerepük. Gyakran felbukkannak a képeimen: sokszor büszkén, ragyogóan, dominánsan betöltve szerepüket. Néha mocskosan, sérülten, ami jelzi, hogy mennyire "hitelesek" a saját szerepkörükben. Ők csak jönnek és jönnek, beépülnek a hétköznapjainkba, de az illúzión túl....semmit nem tesznek, semmit, ami igazi változást idézne elő a való világban.

Pásztor Anita Enikő
Pásztor Anita Enikő

Aranyosgyéresen születtem, 1987. május másodikán. Majd a Ceausescu portrékat lábbal tipró édesapám sikertelen határátszökési kísérlete után, Nagykárolyban végeztem el általános iskolai tanulmányaimat. A zene szerelmeseként érkeztem Magyarországra, ahol a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban hódoltam az alkotás imádatának. Az írás nyújtotta szabadságban a Nyíregyházi Főiskolán mélyültem el, miután dolgoztam néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sajtószolgálatként működő médiumnál, és publikáltam két novelláskötetet, Tűnődés - Etűdök a lélek hangszerére, illetve Az utca embere címmel. A festészettel való kapcsolatom gyerekkorom óta kezdetleges és befejezetlen, míg a hétköznapi életben javarészt íróként létezem. A vászon világáról... „Ott! Abban a dimenzióban!” – mondtam ezt hangjegyre, madárra, folyóra és fára mutatva, de csak csóválta a fejét, és nem értette meg. Rájöttem, hogy hallja a hangokat, látja a világot, de ezt a szótlan és néma erőt nem fogja fel, míg az én tudásom kifejezés képtelen. Találtam egy kopott ceruzát az agyon használt filctollak és zsírkréták között. A falra firkáltam vele. Azt mondta: „kicsim ezt nem szabad.” Másnap átfestette a foltokat, de ezek a grafitnyomok bennem maradtak. Nem úgy, mint állat orrában az eledel szaga, hanem, mint az ember jövőjének illata. „Ott! Abban a dimenzióban van!”- mondtam apának, de nem értette, mire gondolok. „Abban a dimenzióban vagy te, a hazaérkezésed, anya, a testvérem, a barátaim, a tanáraim, a természet....” – magyarázkodtam. „Nem! Nem!” – mi mind itt vagyunk, körülötted, nyugtatgatott, s majd ezúttal ő húzott hangjegy-, folyó-, madár- és fát ábrázoló vonalakat a füzetembe. Ez a dimenzió oly érthetetlen maradt, csendes, alázatos és szótlan, hogy eldugtam a párnám alá, majd magammal vittem a farzsebemben mindenhová. A cipőm talpa hosszabb lett, a gyerekszobát eladták, s a dimenzióm illata úgy tűnt, elszállt. A napok teltek. A vágyak nőttek. Madarak repültek, folyók kiöntöttek, szállítottak hajókat, törmeléket, s a levelüket vesztett fák alatt hallgatózva rájöttünk: „A nyomok nem vesztek el, csak festékbe kerültek.” – húsz évvel később mondta Apám, én pedig felé nyújtottam a régi ceruzarajzát. „Akkor már tudod, mi van a dimenziómban, ugye?” – kérdeztem kissé kétkedve, mire ő azt felelte. „Valami, aminek nincsen hangja, nincsen illata, nincsen tere, csak nyoma.” „És mi az?” „A szeretet kicsim, a szeretet” – csóválta a fejét, s az életünk vásznai előtt átölelt.

Pelle Zoltán
Pelle Zoltán

Ez egy olyan dolog, amit akkor csinál az ember, amikor jólesik neki. És maradandóbb, mint mondjuk egy palacsinta, bár egy jó palacsinta is alkotás. Nem nagyon szoktam filozofálgatni, meg ilyesmikről gondolkodni. Az alkotás nem passzió, vagy kedvtelés, inkább valami kényszerítő dolog van belül, ami így jön ki. Ha a zenéhez lenne tehetségem, akkor biztos nem festenék, hanem mittudomén – dalokat írnék, vagy zongoráznék. A visszaigazolás nagyon számít, ha az ember alkot, mert nem csak saját magának teszi. Nem a híresség a lényeg. Az nem fontos. Csak az, hogy „süssön”. Nézd meg a Teremtést, nincs aláírva hogy: ISTEN BÉLA.

Seres János Nimród
Seres János Nimród

Semmi sem az aminek látszik, Pedig valami a rendszerben hibádzik. Elhiszed azt, hogy semmi pánik, Csak egy pár öntelt a hatalommal játszik, S a testvéreivel hülyén bánik. De akit az Istenek szeretnek, Azt meghagyják gyereknek. Bilincsek a karokon nem veretnek, S aki másban hisz, az nem eretnek. Csak mondjátok el az embereknek! S ha nem lenne a világon az a gyógyszer, Ami mindenkinek egy bódító szer, Nem lenne az, amiért felfelé verekszel, Megszűnne, mint tömegszer. Meg hogy az álom a valóság, vagy a valóság álom? Hogy az éber létből hová tartunk, S az életet álmodom. Ahogy utat adnak a fák az erdőben, Majd megtapasztalod A tiszta erőben.

Simon Iddol
Simon Iddol

Soha nem volt még a művészet ilyen közel hozzánk, soha nem volt még ilyen egyszerű alkotni, soha nem volt még ilyen egyszerű izgalmas új műveket találni. A telefonjaink csodákra képesek, és mindig velünk vannak. Használjuk őket. De az éremnek mindig két oldala van. Soha nem volt még ilyen nehéz eljutni a közönséghez, soha nem született még ilyen sok alkotás, soha nem volt még ilyen sok művész. Ezért jó hogy vannak ilyen albumok. Jó hogy velünk vagytok!

Sipeki Péter
Sipeki Péter

„az életben nem a büntetés, a jutalom, az öröm vagy a bánat számít, hanem az azokból eredő tapasztalás” Minden (élet)út más, de végül ugyanoda vezet. A kérdés csak az, hogy hány életen át... Ezek jutottak eszembe barátaim.

Sipos Attila Csaba
Sipos Attila Csaba

Kezdetnek kezdetén, kerek erdő közepén lettem. Az életem eddigi szakaszaiban eggyé váltam a művészetemmel, festészetemmel. Földi létezésem minden pillanata a képeimről, és azokról a dolgokról szól, amiből táplálkoznak (magyar mondák, mesék, népművészet, magyar ősi hitvilág). Hiszem és vallom, hogy a mai művészetnek kaput kell nyitni az emberek lelkéhez, szelleméhez, szívéhez. Úgy érzem, hogy a képek születésében szerepet játszanak azok az ősi, teremtő csodák, amelyek segítik az emberek belső vágyakozását a szépre, a jóra, az élet beteljesülésére. A művészet örök: volt, van, lesz. Lehetőségeimhez képest hozzájárulok az élet teljességének egységéhez. Emléket állítok őseink letűnt,létező,és elkövetkező világainak.

Szentirmay Gábor Zoltán
Szentirmay Gábor Zoltán

Szentirmay Gábor Zoltán vagyok, Székesfehérváron születtem 1965-ben. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1967. óta élek Nyíregyházán. Nem emlékszem, mikor fogtam először ceruzát, ecsetet a kezembe. Mindig szerettem rajzolni, festegetni. Valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy festékhez, ecsethez, festékszóró pisztolyhoz közöm legyen. Festettem motorok tankjára, parasztbútorokra népi motívumokat, falra óriás képeket, templomokba tradicionális díszítő motívumokat. Az utóbbi években kezdtem vászonra festeni. Minden képem egy új kihívást, örömet, tanulást jelent számomra. Soha nem tanultam hivatalosan festészetet, de nagyon köszönöm barátomnak, mestereimnek a szeretetteljes tanításokat.

Szőke Péter Jakab
Szőke Péter Jakab

A művészet és e nagy családból is a festészet számomra egy lehetőség, egy megoldás arra, hogy mindent ami velem megtörténik, mindent amit érzek és gondolok a világról, átfordítsam a színek és formák nyelvére és megfessem azt. Ez a “kódolás” nem teljes egészében marad tudatos és megszerkesztett. A képet akkor érzem befejezettnek, amikor belekerül az a hangulat, amit magamban érzek és amit nem tudok sem kimondani, sem elzenélni vagy leírni. Mégis mint egy belső zenének hallom a hangjait és ezekhez használom fel a színes anyagokat, az olajakat, vásznat, hogy belőlük megkomponáljam a tiszta, őszinte kifejezését mondanivalómhoz. Figurális képekben gondolkodom. Mindannyiunknak a látott világ az egyetlen, amit szemünkkel ismerünk, aminek tárgyaival, alakjaival, arányaival képzeletünk gazdálkodni tud, kombinálva, leegyszerűsítve vagy feldúsítva azt. Ezekből tudok létrehozni új motívumokat, ahol a színeket és formákat saját hangom szerint szerkesztem össze, élvezve közben az alkotás örömét és lendületét. A figurális világ feloldásában a festői anyag van segítségemre. A különböző médiumok, festékek, olajok, valamint a feldogozásukhoz használt eszközök tárháza további játékot és lehetőséget ad az ábrázolt emberek, tárgyak megjelenítésére. Ha sikerül egy anyaggal barátságba kerülni, ha megismerem annak természetes lényegét, akkor alkotó társként működik közre a képen. Így új minőségben, új rend szerint tudnak a felhasznált anyagok összeállni, melyek rendszerét az alkotói akarat tartja össze. Az alkotói kedv megtartásához, megtalálásához mindig sokat segítenek, inspirációt adnak a művészet más ágai: a zene, a filmművészet és az irodalom. Számomra e műfajoknak is a hangulatteremtő ereje az, ami magával sodor és saját élmények megtalálására ösztönöz. A művészet számomra az emberi lét élményének kifejezése és megosztása a többi emberrel.

Szűk Norbert
Szűk Norbert

1970 november 15-én születtem Győrben. Képzőművészeti pályafutásomat már az anyaméhben elkezdtem, ecsettel és újító ötletekkel jöttem a világra. Mindig is tiszteltem az eredetiséget, ezért művészetemet „szükrealizmus”-nak neveztem el a vezetéknevem után. A szükrealista stílus teljesen sajátos izmos izmusok szövevénye. Számos más művészeti hatás fellelhető a képeimben, az akciófestészettől a dekoratív-design elemeken és a szecesszión át a hiperrealizmusig. Művészetemre, az amerikai pop-art-on kívül, elsőként a japán pop-art, az anime és manga képek, továbbá a Távol-Kelet mágikus formái és figurái (pl: az indonéz wayang alakok) vannak jelentős hatással. Nem a látóköröm szűk hanem a nevem, ezért a festészeten kívül művészeti megmozdulásokat, kiállításokat,művésztáborokat szervezek és tanítok művészeti technikákat és technológiákat a fiatal tehetségeknek. Filozófiám egy új fajta művészeti forradalom körül összpontosul, mely számos művészeti ágat visz „közszemlére”. Mindig is vonzódtam a nagy zsenikhez mint Dalí és Velázquez, és az olyan óriási épületekhez mint az Eiffel Torony, az egyiptomi piramisok, vagy a kínai Nagy Fal. Számunkra, művészek számára, a kihívás az, hogy valami monumentálisat, eredetit, és újat teremtsünk, mely forradalmivá, úttörővé, és halhatatlanná tesz minket.