Magamról

Magamról

Magamról

Kecskeméten vettem először ecsetet a kezembe. 23 éves voltam akkor. Pont igy kezdődik minden szerelem.

A kecskeméti tanítóképző nekem azt adta, amire akkor szükségem volt. Megerősítést, és hivatást, ha ezt így lehet mondani. Az ottani rajztanárom, Bruncsák András, szinte tökéletes emberi, tanári, és művészi mintát nyújtott számomra. Arra korábban nem gondoltam, hogy épp ez lesz az eszköz, aminek segítségével megtalálom a kifejezés személyemre szabott, legtisztább módját. Az első képemet ösztönösen írtam alá, akkor tudtam meg, hogy festő vagyok. Életem fontos pillanatai közül az egyik. Ma már biztosan tudom, hogy ez is jelentett valamit. Akkor nyitottam ki az első „ablakomat.”

A képeim álmokban születnek. „Álomvalóságnak” is hívhatom őket, ablakoknak, amelyeken át meglátható a végtelen világok némelyike. Azóta elmém tükre helyett a világot nézem, és a másik, az álomjáró áthozza a csendet a túlsó partról.

Nem keresem, hogy mi volt előbb, a kezdet vagy a vég. Csak egyszerű képzelője vagyok a széles-magas nagyvilágnak. Gyerek-tisztaságú lélek és lúdtalpakon járó mókás ember. Nem a felelősséget kerülöm, csak játszva szeretném vinni a mázsás terheket. Könnyedén, ahogy a szél viszi a levelet. Sokáig azt hittem falevél vagyok, és nincs más dolgom, mint minél könnyebben ráfeküdni a szélre. Most már tudom, a szél, ami vitt eddig engem nem más, mint a szándékom, és nem a sors. És nincs kisebb szándékom, mint a Szerelem Forradalma. Hogy az EGY újra egy legyen.

Vadcsikó koromban hittem, mert a hit az egy híd. Csak átvezet innen oda. Nem nagy élvezet van ácsorogni a hídon, ha már látod a másik oldalt. Minden ablak, amin kinéztem, ezt mutatta nekem. Most már érzem, Tudok. Istentudó vagyok. Az életem, hogy Eggyé váljak a Létezéssel. Szerelem a Minden felé. A belső Mag teremtő ereje, hogy minden Születés gazdagítja a Nagy Művet.

Ajtókon haladok egyre beljebb, majd a legbelsőn benyitok közétek, épp ide, ahol vagyunk most. Épp ide.

Elérhetőség

Mihálka György
+36 30 851 7715
4400 Nyíregyháza, Tavasz utca 6./B
mihalka.gyorgy@gmail.com
Átutazók Művészeti Egyesület
+36 30 851 7715
4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 2.
mihalka.gyorgy@gmail.com

Kapcsolatfelvétel

 
1 Kezdet 2 Kész