Az út, amin mindenki megy, engem is járásra indit. Fogom az ecsetemet és jönnek az idegen univerzumok, ismeretlen égboltok. Mindig más világ porát hozom haza lábaimon. Más színeket, más belső filmeket. Aki keresni kezd, azt az Erő elviszi a titkokhoz. Míg nyomukban jártam, néha megállított valami: állj, ezt a csodát vidd tovább. Tudom az igazi nagy pillanatok megismételhetetlenek, megörökíthetetlenek. Azok még mind csak a magánügyeim. Mikor festenem kell, mégsem ez mozgat. A túlcsordult pohár. Már nem nekem kell. Hanem valakinek, akivel egyszer csak találkozója lesz egy Keresztúton ennek a képbe csomagolt pillanatnak.
